8.fejezet

Ahogy egyre közeledtünk Scott és az ismeretlen lány felé, volt időm szemügyre venni. Szőke volt, akárcsak Scott, a szeme barna volt, nagyon sötét barna. Talán testvérek. Mondjuk nem hiszem, hogy a húgával kézen fogva üldögélne. Miért is hittem, hogy van egy szemernyi esélyem is Scott-nál?? De akkor miért volt velem annyira kedves?? A többi fiú az osztályban még a nevemet se tudja. Ahogy Zoey-ét sem.
- Sziasztok.- köszöntek egyszerre.
- Sziasztok.- köszöntem vissza, de csak udvariasságból.
- Susie! Bemutatom a barátnőmet, Agnes-t.- egy szemrehányó pillantást vetettem rá, majd kezet fogtunk, és ennyi volt a nagy megismerkedés.- Gondolom tudod miért hívtalak ide.
- Azért, hogy bemutasd a barátnődet?
- Nem!! Hogy megmutassam őket.
- Kiket?- értetlenkedtem.
- Hát a démonokat. Na gyere.
Megfogta a kezem, és húzott egyre beljebb az erdőbe. Gyors léptekkel ment, látszott, hogy már ismeri az erdőt. Én csak bukdácsoltam mögötte. Egy gyönyörű fás helyre érkeztünk. Egy barlang volt a közepén. Jól bele illett a tájba, hisz bokrok és fák koszorújában virított.
- Íme a pokolkapuja.
Pár perc múlva démonok seregei jöttek fel az alvilágból. Kívülről átlag embereknek tűntek, de ha jobban megnéztük őket látszott, hogy nem mindennapiak. Nekik nem vörös volt a szemük, mint a vámpíroknak, hanem sárga, piros erekkel hálózva. Elég piszkosak is voltak. Scott-tal csak néztünk, milyen sokan jönnek. Egy mégis kitűnt a sok közül. "Lovon" ült, ha azt az óriási kutyát lónak lehet nevezni. Tiszta volt. Rövid gesztenyebarna haja is ápoltnak tűnt.
- Ott a démonok vezetője. Doyle...valami. Tőle jobb ha félsz! Akármilyen rendezettnek, és rendesnek tűnik ő a legveszedelmesebb mind közül. Most már gyerünk, mielőtt észre vesznek.
Átvágtunk a bozóton, és bementünk a házba.
- Tudnod kell valamit erről a házról. 100 százalékig véd mindenféle erőtől. -a következőt már csak odasúgta.- Aaron előző barátnője, aki boszorkány volt, ő rakta rá ezt a védő falat a házra. Utána rossz vége lett, ugyanis Aaron...- ijedten néztem Scott-ra.- Nyugi téged nem bántana.
- Még jó!
Megfordult majd oda lépett Aaron-hoz.
- Közölnünk kell a Sötét Renddel a démonok érkezését!
- Mi az a Sötét Rend??- álltam be kettejük közé.
- Egy csomó vénember olcsó maskarákba öltözve.- tette ízléstelen megjegyzését Aaron.
- Ööömm...hát...Ők a vezetőink. Minden misztikus lény vezetője, aki a Földön él. Úgy mint a Mennyországban Isten az angyalok vezetője. Az pokolban, pedig Hadész a nagyfőnök. Nem tudom, hogy ki az emberek vezetője, szóval erről nem tudok mit mondani. Azt, hogy jönnek a démonok egy háborúnak is lehet tekinteni. Háború az alvilág és a földiek között.
- Az embereknek nincs vezetőjük. Mármint csak az országoknak. Hol van ez a Sötét Rend?
- Párizsban. Nem tudhatom, hisz én sosem voltam ember.
- Az messze van! Hogy fogtok odaérni?
- Aaron és Agnes már elindultak. Szerintem már oda is értek.
- De hogyan??
- Hahó! Agnes egy boszorkány!
Kopogtak az ajtón.
- Ki az?- szólt Scott, majd átváltozott. Szeme vörös lett, szeme körül feketévé változott fehér bőre. Kinyitotta az ajtót. Három vérszomjas farkas meredt rá. Nekik akart ugrani, de a farkasok még időben átváltoztak.
- Békével jöttünk!- szólt a tetkós.- Össze kell fognunk, hogy túléljük ezt a hónapot.
Scott újra kék szemű lett.
- A nevem Seth. A farkas klán vezetője. Ő itt Dan.- mutatott a mellette álló hosszú, szőke hajú srácra.- Ő pedig Barney.- ő barna hajú volt, talán a leghelyesebb hármuk közül.- Szeretnénk szövetséget kötni veled és a testvéreddel.
- Rendben! De csak erre a hónapra!
Bólintott.
- Ki ez a lány? Dan nem látta, hogy itt van.
- Ő az egyik barátom.
- De hiszen ő ember.
- Tudom. Bízhattok benne!
- Üdvözöllek, Susie!- nyújtotta felém izmos karját.
Honnan tudja a nevem?
- Nyugalom! Dan mondta. Előrelátó. Tudta, hogy mondani fogod a neved.
- Jönnek! Egy vámpír, egy boszi és egy lány.- szólt oda Dan Seth-nek.
- Ők velünk vannak.
- Mond nekik a szövetséget! Mi elmegyünk.
Farkassá változtak és eltűntek a sűrű bokrokban. Két perccel később megjelent Aaron, Agnes és Zoey. Zoey?? Hogy kerül ő ide?
- Hogy kerülsz ide, Zoey?
- Úgy, ahogy te.- gorombáskodott. Ezt már megszoktam Zoey-tól, hisz mindig ilyen.
- Itt voltak a kóbor kutyák. Szövetségbe léptünk. De csak addig, amíg itt vannak a démonok.- mondta Scott az érkezőknek.
- Mi? Szövetség?? Én nem szövetkezek állatokkal!
- Fogd be Aaron! Kell az együtt működés! Szükségünk van a segítségre, hogy sikerüljön legyőzni őket!
- Susie! Aludhatnék ma este nálatok? Holnap nincs iskola.- nézett rám Zoey. Próbált kiskutya szemekkel nézni, ami természetesen nem jött össze neki.
- Persze. Van hely!
- Akkor gyerünk! Már késő van!
- Haza viszlek titeket!- kapott fel Aaron.- Zoey gyere a hátamra.
Rámászott a hátára és már száguldottunk is. Be kellett csuknom a szemem, hogy ne fújja ki a szél. Könnyező szemmel támolyogtam az ajtóig, miután lerakott.
- Kösz, Aaron!- biccentett.- Gyere Zoey. Megmutatom a szobádat.
Bementünk a házba. Felkapcsoltam a villanyt és látom, hogy Dave ott fekszik a földön. Jól sikerült rám ijesztenie, de mikor felkapcsoltam a villanyt, abban a pillanatban felpattant.
- Csak elaludtam.
- Zoey itt alszik nálunk ma este.
- Oké. Jóéjt!
- Jóéjt!
Mary szobájába vittem Zoey-t. Ledőlt az ágyra. Átmentem a szemközti szobába, ami az enyém volt. Befészkeltem magam a paplanomba. Nem gondoltam semmire, csak lehunytam a szemem. Aludtam, mint a bunda...Egészen egy addig, amíg meg nem hallottam Zoey sikolyát. Átrohantam hozzá, de nem láttam senkit. Zoey ott feszengett az ágyban hangos sikolyokat hallatva.
- Zoey!- megbökdöstem a vállát. Abba hagyta a sikítás és a rángatózást is. Nem ébred fel.- Zoey.- szóltam még egyszer. Felhorkant.
- Borzasztó álmom volt!- zihálta.