7.fejezet

- Susie!- már megint ki bolygatja meg az álmomat??

- Hagyj békén Dave! Holnap iskola!- nyögtem ismeretlen látogatómnak.

- Scott vagyok. Miről beszélsz? Már vége van a tanításnak.- vége? Hiszen még csak pár perce alszom. Vagy talán már pár órája?- Mit keresel itt?

- Mary kidobott és idejöttem. Dave pedig...Úristen! Dave!- mit tehetett vele Mary? Gyorsan felkaptam a pulcsimat és elfelejtve Scott-ot rohantam vissza oda, ahonnan nem rég jöttem el.

Rohantam, mint egy őrült. Nem néztem szét az úttesten és nem is a zebrán mentem át, mondjuk nem is szoktam. Kinyitottam az ajtót és szembe találtam magam Dave-el. Megöleltem. Ő viszont nem nagyon viszonozta. Próbált eltaszítani.

- Mi ütött beléd, Susie?

- Nem örülhetek annak, hogy találkozok a bátyámmal?

- Nem szoktál! Hol vannak a cuccaid?

- Jah, Mary nem mesélte? Kidobott.

- Tessék?

- Jól hallottad! Kidobott.

- És most hol laksz?

- Egy házban, az erdő közepén.

- Tessék?

- Nem mondom el még egyszer.

Kirohant az ajtón egyenesen Mary boltjához. Nem futott, csak gyors léptekkel száguldott a kis butik. Odaért. Úgy benyitott, hogy majdnem leszakadta a kis csengő, ami azt jelzi, ha a vásárló belép az üzletbe. Alig tudtam utol érni, de végül én is bementem.

- Miért dobtad ki Susie-t?- ordított rá a mostohánkra. Bár kicsit megszeppent, más érzelem nem repül át fehér bőrű arcán.

- Mert ránk akarja hozni a vámpír barátait.- épp akkor jött be Scott, amikor Mary kimondta azt a szót, hogy vámpír.

- Nincsenek is vámpír barátai.

- De! Ő is az.

- Miből gondolod?

- Látszik az emberen, ha vámpír. Érezni a szagukon. Engem pedig különleges szaglással áldott meg az ég.- Scott már át is változott. Tett egy lépést Mary felé ekkor, Mary a fejéhez emelte a puska csövét, amit a pult alatt tartott.- Ne gyere közelebb, te gyilkos! Ezüst golyókkal töltöttem meg ezt a fegyvert. Semmi esélyed!- kilőtte a sörétet.

- Scott!- ordítottam rémülten.- Ne!

Szerencsére a golyók 10 centire megálltak Scott orra előtt. Észre sem vettem, hogy fehér lett a szeme. Elmosolyodott. Felugrott a pultra, leguggolt Mary-hez, ő viszont nem tűnt ijedtnek. Éles szemfogával egy kis szúrást ejtet vékony bőrű nyakán. Egy kis vér rá spriccelt az arcára, így már nem tudta megállni, hogy ne tépjen ki egy darabot áldozatából. Mary eldőlt, mint egy fadarab. Scott már egész feje véres volt.

- Húzd le a rolót, Susie.- parancsolt rám Dave. Még mindig tátott szájjal bámult. Nem láthatott többet, mint a véres falat és árukat. Elhúztam a függönyt és kiraktam a zárva táblát.

- El kell tüntetnünk!- emelte fel Mary élettelen testét Scott. Úgy látszik tényleg egy gyilkos, de nem ok nélkül tette. Most hol fogunk lakni?- Vigyük az erdőbe!

- Hogy tudnánk bevinni, anélkül, hogy ne vennék észre?

- Majd megoldom. Valahogy. Úgy sem sokan járkálnak az utcán.

Kikukucskáltam egy résen. Tényleg nem volt az utcán senki. Scott kisuhant az ajtón úgy, ahogy a vámpírok szoktak. Nem láttam sehol. Miért is aggódtam, hogy nem sikerül kivinnünk az erdőbe?? Ledobta a testét és már vissza is jött.

- Gyertek! Úgy látszik nálunk kell laknotok...vagy maradjatok Mary házában, így nem keltetek akkora feltűnést.- a nap már az utolsó órában volt fent. Ez azt jelenti, hogy...nem soká itt vannak a démonok!! A vámpírok sem sokáig lesznek emberek. Sietnünk kell!-Én...mentem.- nézett a narancssárga égre Scott.

- Nekünk is menni kéne, nem?- húzott a házunk felé Dave.

Egyedül kell laknunk. Miből fogunk megélni? Munkát kell szereznünk. Ez ebben a városban lehetetlen. Alig van pár munkahely, még az ittenieknek sincs állásuk.

Az égre néztem, amint tartottunk a lemenő nap felé. Az egyik utca sarkához értünk. Egy hangos fütyülés rázta meg a városka nyugalmát. Aaron fordult velünk szembe.

- Aaron!

- Susie.- gúnyolódott azon, hogy meglepődtem.

- Nem vagy vicces!- gondoltam.

- Dehogy nem, cica!

- Ki szólt hozzád?- bámult rá Dave. Ő nem is tudja.

- Ja, hát a tesókád. Nem is mesélt rólam?

- Nem.

- Pedig érdemes lenne. Amúgy senki sem beszél rólam??

- Minek kürtölnénk világgá, hogy Aaron Williams létezik? Vagy, hogy egy cseppet sem vicces.- nevettem.

- Mert ez mindenki számára fontos információ. Húú...mióta beszélek, úgy mint Scott?? Ez borzalmas!- megrázta a fejét, majd elmosolyodott.- Itt vannak.- ezt mosolyogva kell mondani.

- Akkor miért vagy még mindig itt? Menj! Rejtőzködj el!

- Én nem félek tőlük! Nem vagyok olyan puhány, mint az öcsém. Nem csak hetente eszek normális kaját.

- Ti miről beszéltek?- vágott közbe a társalgásunkba Dave.- Kik vannak itt?

- A nagyanyámék. Velem jönnél Susie?

- Persze! Dave! Otthon találkozunk!

- Vigyázz magadra!- köszönt Dave, majd vállára kapta a pulcsiját és elindult hazafelé.

- Mit akarsz mutatni??

- Nem én, hanem Scott.

Az ölébe vett és villám sebesen bevitt az erdőbe, a kis házukhoz. A verandán ott ült Scott, és...ki az a lány??