14.fejezet - Ütött az óra

Egy nagy fény szűrődött át a fák lombjain. Furcsa zene szólt valahol. Ilyen...nem is tudom...mennyei. Megérkeztek. Egy hatalmas ezüst színű madár szállt le elém. Vagyis csak azt hittem, hogy madár. Rám nézett. Szeme barna volt, haja szintén. Ezüst színű volt a páncélja, míg a többieknek fekete, ahogy a szárnyuk is.
A hiedelmekkel ellentétben az angyaloknak nem fehér szárnyaik voltak, hanem fekete. Páncél volt rajtuk, de mindössze 6-an voltak. Csak? A démonok több százan vannak ezek meg csak hatan jönnek??
- Ne aggódj! Hisz ők halhatatlanok. Minek jönnének többen?- biztatott Aaron hangja a fejemben.
Próbáltam belenyugodni, de nem ment. Hat angyal, egy sereg vámpír és egy falka vérfarkas szembeszáll a végzettel. Ja, és én. Mint egyedüli lidérc...Nem annyira rossz, mint amilyennek látszik...Na, jó de. Sokkal rosszabb annál.
A helyi templom harangja hangosan zajongni kezdett. Ütött az óránk.
- Ne légy már ennyire pesszimista!- hallottam megint a hangot.
- Sohasem harcoltam még. Vagyis így igazából.
- Én már igen.
Hallgattunk egy ideig. Egy hangos kiáltás törte meg a csendet.
- Itt egy!
Mindenki oda rohant. De minek?? Nem tudja egy megölni?
- Legyünk már túl rajta.- furakodtam át a tömegen.
- Ne! Maradj mögöttem.- lökött hátrébb Aaron. Megtudom magam védeni attól, hogy lány vagyok.
Egyetlen egy démon állt ott harcra készen. Az egyik farkas letépte a fejét és hamuvá égett. Ekkor egy csomó démon tört ki a barlang szájából.
Elfutottam, mint egy gyáva nyuszi. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mi van velem? Nem futnom kéne, hanem harcolni. Visszafordultam, megláttam azt a sok démont és arra gondoltam: egyszer élünk.
Bevetettem magam a tömegbe. Ütöttem csaptam mindenkit, de próbáltam ügyelni rá, hogy ne velem legyen az illető. Ez sikerült is. Már minden tiszta por volt előttem szóval nem láttam semmit. Mintha köd ült volna erre a kis erdőrészre.
Mire eloszlott a porfelhő egy csomó holttest hevert a földön. Csak bámultam őket hátha rájövök, hogy kik voltak. Egyiket sem ismertem.
Még mindig nagyban folyt a harc mikorra rájöttem: nekem kéne irányítani őket. Így rá is szóltam Aaron-ra. Ki másra kellett volna rászólni??
- Aaron! Nem játszani kell az ellenséggel, hanem megölni!
- Okés, főnök.- vigyorgott.
Visszafordultam. Az ezüst szárnyú angyal állt előttem.
- A nevem Sean. Én vagyok az őrangyalod.- meredten bámultam rá.- Látom már nálad van a kard.- megfogta a kardom és elkapta a kezét. A kezén egy vörös folt volt ott, ahol hozzáért.
- Mi történt?
- Ez van, ha rosszat érez a kard.
- Rosszat érez?
- Biztos azt hiszi, hogy el akartam lopni.
- A kard?
- Igen. Most te vagy a kard gazdája, így más nem nyúlhat hozzá, amíg meg nem halsz. Igaz ez a tárgy vonz minden gonoszt. Még nem tudjuk miért.
Elugrott mellettem egy démon.
- Folytasd a küzdelmet.
Bólintottam, majd lekaszaboltam egyet azzal a nehéz karddal. Esküszöm mire ennek vége lesz -már ha túl élem- izomlázam lesz.
Elporladt egy démon előttem és megláttam Aaron-t. Szokásához híven játszadozott: letörte vagy a kezét vagy a lábát a démonoknak.
Éppen az egyiknek szakította ki a lábát, amikor a pasi kezében megcsillant egy tőr. Ezüstből volt. Szóltam volna, de már késő volt. Lélegzete elakadt és a porba hullt. A démon letörölte a vért a késről és tovább vonszolta félig törött lábát. Tátott szájjal bámultam az egész műveletet, majd odarohantam a kővé dermedt Aaron-hoz. A bőre a szokottnál is hidegebb volt. Teste, mint egy márványszobor. Meghalt. Arcomon sós víz folyt végig.
Nem hittem volna, hogy egyszer sajnálni fogom vagy egyáltalán sírok miatta. Éreztem iránta valamit, ez tény. Nehéz kimondanom...de szerettem őt. Vonzódtam hozzá úgy, ahogy egy lidérc vonzódhat egy vámpírhoz. De most már mindegy.
- Ne féltsd őt, egy jobb helyre került.- veregetett vállon az "őrangyalom".
- Mi az, hogy jobb helyre került?- nyögtem könnyektől küszködve.
- Majd meglátod, hogy jobb így neki.
De nekem nem...de ez egy cseppet sem érdekel senkit úgy látom.
- Ne szomorkodj! Majd ha eljön az ideje láthatjátok egymást.
- Arra célzol, hogy megfogok halni?
Elmosolyodott, majd megint megszólalt az az idegesítő zene.
- Megjött az erősítés.- szólt Sean.
A fény előtt csak árnyékot láttam. Minek ide erősítés, hisz mindjárt vége az egésznek?
- Remélem tetszeni fog!

Sorry...:S

Sajna nem soká suli...:S És hát nem tudom mit kezdjek ezzel a történettel.:S
Töröljem vagy inkább tartsak egy kis szünetet? Nem tudom. Szerintem az utóbbi lesz.
De azért próbálok töriket hozni.:) Nem soká a kövi is kész csak nincs kedvem, hogy megírjam.xD :S
Sorry tényleg.:S

13.fejezet - Ezüst kard

Eljött hát a nagy nap. Nem mintha örültem volna neki neki de tisztára akartam mosni a fajtám hírnévét. Ne higgye mindenki, hogy egy szörnyű vadállat vagyok. Próbálom magamból kihozni a maximumot. Nem szeretek öldökölni, de ma éjjel muszáj lesz.
Csengettek. Ki lehet az ilyenkor? Egész éjszaka nem aludtam, szóval rám fért volna egy kis pihenés. Kinyitottam az ajtót. Ki más lett volna, mint...Aaron.
- Susie! Segíts!- elég feldúltnak tűnik.- Scott-ot és Agnes-t elrabolták! Nem tudtam megmenteni őket.- remegő hangjából ítélve igazat mond.
- Tessék?-kérdeztem vissza, mint egy idióta.
- Jól hallottad! Te vagy az utolsó reményük!
Már az ő sorsuk is az én kezemben van?
- Miért pont én?- kérdeztem önsajnálatba merülve.
- Mert téged keresnek a démonok...
- Felakarsz áldozni?- vágtam közbe.
- Nem! Hagyod, hogy végig mondjam? Na...szóval azért keresnek téged, mert te vagy az egyetlen, aki veszélyes lehet rájuk nézve. Az elmúlt években csak felmérték a "haderőnket", de most már a világot akarják. Sokkal többen vannak és sokkal veszedelmesebbek. Hallottál már a lidércek vezetőjéről?
- Miről? Soha.
- Akkor jól figyelj rám. A lidércek vezetője a Holdőr. Mivel most te vagy az egyetlen árny...
- Mi az az árny?
- A lidércek. Csak máshogy mondtam. Amúgy végig mondhatom?- bólintottam.- Köszönöm. Végre. Hol is tartottam? Ja! Szóval mivel te vagy az egyetlen, így csak neked van rá lehetőséged, hogy megszerezd a Holdfénykardot. Mielőtt közbe vágnál az ostoba kérdéseiddel, elmondanám hogy a Holdfénykard egy egyszerű kard. Csak éppen ügyesebb leszel tőle. Bármit megtudsz majd ölni. Az angyaloktól kezdve vámpírokig mindent.
- Az angyalokat is?- kérdeztem ámuldozva. Hisz ők halhatatlanok!
- Ha ez a kezedbe lesz már ők is halandók lesznek. Persze csak nálad.
- És hol van ez a kard?
- Egy házban New York közelében. Odavezetlek de neked kell bemenned.
- Oké.
- Kövess.
Utána mentem. Már majdnem arra gondoltam, hogy milyen aranyos, de még időben lefékeztem magam. Ha meghallaná... Sóhajtottam.
Gyorsan haladtunk. Már majdnem New York-ban voltunk. Aaron lelassított és meg is pillantottam egy borzasztó ronda, lerombolt házat. Ebben?
- A pincében van.
Hogy fogok én eljutni a pincéig, ha már akkor rám omlik, amikor belépek? Reménytelen. Hátranéztem, Aaron rámutatott a házra. Nem volt más választásom, megembereltem magam és beléptem az ajtón. Vártam, hogy rám esik valami, szerencsére ez nem történt meg. Beljebb mentem egy lejáratot keresve. Az egyik folyosó végén meg is találtam. Lementem. Teli volt minden pókhálóval és dobozokkal. Biztos benne van az egyikben. Aaronnak viszont nem volt annyi esze, hogy elmondja pontosan, hogy hol van.
Felforgattam az összes dobozt. Természetesen a legalsó dobozban találtam egy régi, rozsdás pengét. Nincs ebben semmi különleges. Ezért szenvedtem ennyit??
Kivittem a ház elé. Azt hittem fejbe vágom vele Aaron-t, de amint kiértem a fénybe a kard ezüsté vált. Súlya a duplája lett az eddiginek. Ijedtemben el is dobtam. Amikor kiesett a kezemből újra régi lett.
- Csak a Holdőr kezében lesz ezüst.
Felemeltem a sárból. A nap sugarai visszatükröződtek rajta. Gyönyörű volt.
Ezzel meglehet ölni az angyalokat? Hiszen ez csak ezüst. Csak a farkasokat és a vámpírokat lehetne megölni vele. Vagy mégsem?
Ránéztem Aaron-ra. A szám beszédre nyílt volna, de megelőzött.
- Nem csak minket és a kutyákat lehet ezzel kinyírni. Ez a kard vakító fényt áraszt a sötétben. Persze csak a Hold hatására. Gyere soká lesz még éjfél, de helyre kell rakni a csapatokat. Te leszel a vezérük.- mindig engem találnak meg?- Gyere!- ismételte.
Felkapott az ölébe, mintha nem tudnék én is gyorsan futni. Azért jó volt. Erősen a nyakába kapaszkodtam, hogy véletlenül se essek ki a karjaiból. Bár nem csak e miatt...
Visszaértünk az erdőbe már várt ránk vámpírok és vérfarkasok sokasága.
- Az angyalok is nem soká megérkeznek. Készülj!- fordult hozzám Aaron.

12.fejezet - Éjszakai gyilkos

Kiugrottam az ablakon áttörve az üveget. Már nem bírtam magammal. Ölni akartam, még mielőtt rátámadok egy ártatlan emberre. Gyors voltam. Szuper! Berohantam az erdőbe. Felugrottam egy fára és onnan nézelődtem. A szemem nagyon éles volt. Úgy láttam éjszaka, mintha nappal lett volna. Rezdülést hallottam kb. 25 méterre tőlem. Megfordultam. Egy ember jött ki a bokorból feltartott kézzel.
- Béke! Békével jöttem!- kiáltozta. Fiatalnak tűnt. Úgy 14 éves lehetett.- Seth küldött. Kérlek bújj elő! Tudom, hogy itt vagy!
Leugrottam a fáról, odamentem elé. Mikor meglátott megijedt. Mélyet sóhajtott és folytatta.
- Seth küldött...hogy...szükségünk lenne...egy kis segítségre. A démonok lerohanták a falkánkat.
- Hol?
- Kövess!
Átváltozott. Bundája hófehér, szeme kék.
- Te valami különleges kutyuska vagy?- kérdeztem futás közben.
Szúrós pillantást vetett rám, majd bólintott.
- Mit tudsz?
Megint rám nézett. Sassá változott. Ezt meg hogy csinálta? Ez csalás!
Jobbak a képességei!
Egy farmhoz érkeztünk sok-sok házzal az udvarán. Nem volt idő nézelődni. Valakit kidobtak az ablakon. Ahogy földet ért felgyulladt és hamuvá égett.
- Itt az egyik démon.- nevette a fiú.
Berúgtam az ajtót és megláttam a harcmezőt. Minden tekintet rám szegeződött.
- Ott a lány! Öljétek meg!- mutatott rám a démon.
Beparáztam. Visszafutottam az erdőbe. Ha ezek elkapnak nekem végem! El kell bújnom.
Csak futkároztam az egyik fától a másikig. Hová bújhatnék ilyen túlerővel szemben? Ekkor kattant az agyam: Aaron-ék háza. Felmásztam az egyik magas fára és onnan kerestem a kis épületet. Nem láttam sehol. Úristen, eltévedtem! Semmi pánik! Ha harc, hát legyen harc! Nem szarok be holmi kis démonkáktól! De miért engem keresnek? Ezt inkább később vitatom meg valaki mással.
Lemásztam ugyanúgy, mint ahogyan felmentem és máris meghallottam az egyik hangját.
- Elvesztettük! A Nagyúr nem fog neki örülni!
Vadásznak rám, mint egy nyúlra! De még mindig élt bennem a vérszomj. Vagy egy ilyet nyírok ki vagy egy ártatlan embert. Elkezdtem feléjük sétálni, hátha jut nekem egy fiatal, vagy egy sérült. Ki is néztem magamnak az egyik kék kabátost. Halkan mögé osontam, befogtam a száját és behúztam egy bokor alá. Amikor meglátott erősen tiltakozni kezdett. Már nem bírtam tartani, így reflexből kitörtem a nyakát. Huhh...ez durva volt. Ő is elporladt, mint az akit kidobtak a házból. Íme Susie Taylor első áldozata, de úgy érzem nem az utolsó. Ráadásul a Farkasfalka szeme láttára. Ez ciki.
- Jó éjt, srácok.- próbáltam terelni a témát. Több kevesebb sikerrel.
- Jó éjt.- szólt vissza az egyik. Úgy hallottam Seth. Most inkább haza megyek...és alszok.