14.fejezet - Ütött az óra

Egy nagy fény szűrődött át a fák lombjain. Furcsa zene szólt valahol. Ilyen...nem is tudom...mennyei. Megérkeztek. Egy hatalmas ezüst színű madár szállt le elém. Vagyis csak azt hittem, hogy madár. Rám nézett. Szeme barna volt, haja szintén. Ezüst színű volt a páncélja, míg a többieknek fekete, ahogy a szárnyuk is.
A hiedelmekkel ellentétben az angyaloknak nem fehér szárnyaik voltak, hanem fekete. Páncél volt rajtuk, de mindössze 6-an voltak. Csak? A démonok több százan vannak ezek meg csak hatan jönnek??
- Ne aggódj! Hisz ők halhatatlanok. Minek jönnének többen?- biztatott Aaron hangja a fejemben.
Próbáltam belenyugodni, de nem ment. Hat angyal, egy sereg vámpír és egy falka vérfarkas szembeszáll a végzettel. Ja, és én. Mint egyedüli lidérc...Nem annyira rossz, mint amilyennek látszik...Na, jó de. Sokkal rosszabb annál.
A helyi templom harangja hangosan zajongni kezdett. Ütött az óránk.
- Ne légy már ennyire pesszimista!- hallottam megint a hangot.
- Sohasem harcoltam még. Vagyis így igazából.
- Én már igen.
Hallgattunk egy ideig. Egy hangos kiáltás törte meg a csendet.
- Itt egy!
Mindenki oda rohant. De minek?? Nem tudja egy megölni?
- Legyünk már túl rajta.- furakodtam át a tömegen.
- Ne! Maradj mögöttem.- lökött hátrébb Aaron. Megtudom magam védeni attól, hogy lány vagyok.
Egyetlen egy démon állt ott harcra készen. Az egyik farkas letépte a fejét és hamuvá égett. Ekkor egy csomó démon tört ki a barlang szájából.
Elfutottam, mint egy gyáva nyuszi. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mi van velem? Nem futnom kéne, hanem harcolni. Visszafordultam, megláttam azt a sok démont és arra gondoltam: egyszer élünk.
Bevetettem magam a tömegbe. Ütöttem csaptam mindenkit, de próbáltam ügyelni rá, hogy ne velem legyen az illető. Ez sikerült is. Már minden tiszta por volt előttem szóval nem láttam semmit. Mintha köd ült volna erre a kis erdőrészre.
Mire eloszlott a porfelhő egy csomó holttest hevert a földön. Csak bámultam őket hátha rájövök, hogy kik voltak. Egyiket sem ismertem.
Még mindig nagyban folyt a harc mikorra rájöttem: nekem kéne irányítani őket. Így rá is szóltam Aaron-ra. Ki másra kellett volna rászólni??
- Aaron! Nem játszani kell az ellenséggel, hanem megölni!
- Okés, főnök.- vigyorgott.
Visszafordultam. Az ezüst szárnyú angyal állt előttem.
- A nevem Sean. Én vagyok az őrangyalod.- meredten bámultam rá.- Látom már nálad van a kard.- megfogta a kardom és elkapta a kezét. A kezén egy vörös folt volt ott, ahol hozzáért.
- Mi történt?
- Ez van, ha rosszat érez a kard.
- Rosszat érez?
- Biztos azt hiszi, hogy el akartam lopni.
- A kard?
- Igen. Most te vagy a kard gazdája, így más nem nyúlhat hozzá, amíg meg nem halsz. Igaz ez a tárgy vonz minden gonoszt. Még nem tudjuk miért.
Elugrott mellettem egy démon.
- Folytasd a küzdelmet.
Bólintottam, majd lekaszaboltam egyet azzal a nehéz karddal. Esküszöm mire ennek vége lesz -már ha túl élem- izomlázam lesz.
Elporladt egy démon előttem és megláttam Aaron-t. Szokásához híven játszadozott: letörte vagy a kezét vagy a lábát a démonoknak.
Éppen az egyiknek szakította ki a lábát, amikor a pasi kezében megcsillant egy tőr. Ezüstből volt. Szóltam volna, de már késő volt. Lélegzete elakadt és a porba hullt. A démon letörölte a vért a késről és tovább vonszolta félig törött lábát. Tátott szájjal bámultam az egész műveletet, majd odarohantam a kővé dermedt Aaron-hoz. A bőre a szokottnál is hidegebb volt. Teste, mint egy márványszobor. Meghalt. Arcomon sós víz folyt végig.
Nem hittem volna, hogy egyszer sajnálni fogom vagy egyáltalán sírok miatta. Éreztem iránta valamit, ez tény. Nehéz kimondanom...de szerettem őt. Vonzódtam hozzá úgy, ahogy egy lidérc vonzódhat egy vámpírhoz. De most már mindegy.
- Ne féltsd őt, egy jobb helyre került.- veregetett vállon az "őrangyalom".
- Mi az, hogy jobb helyre került?- nyögtem könnyektől küszködve.
- Majd meglátod, hogy jobb így neki.
De nekem nem...de ez egy cseppet sem érdekel senkit úgy látom.
- Ne szomorkodj! Majd ha eljön az ideje láthatjátok egymást.
- Arra célzol, hogy megfogok halni?
Elmosolyodott, majd megint megszólalt az az idegesítő zene.
- Megjött az erősítés.- szólt Sean.
A fény előtt csak árnyékot láttam. Minek ide erősítés, hisz mindjárt vége az egésznek?
- Remélem tetszeni fog!