5. fejezet - Naplemente után

Miután biztos lettem benne, hogy ez az idegesítő Aaron eltűnt odarohantam Scott-hoz.

- Scott! Ébredj!- meglöktem egy picit, kinyitotta a szemét és már talpon is volt. Felálltam én is, majd odafordultam hozzá.

- Látom nagyon szeretitek egymást.

- Aaronn-nal? Ja! Imádjuk! Mindig szemétkedik velem.

- Jól vagy?

- Ne aggódj értem! Nem tudna megölni! Azért csak a testvérem!

- Mi volt az amit mondott? Azon a furcsa nyelven.

- Kígyónyelven beszélt. Ez egy ősi holtnyelv. Nem tudom mit mondott! Nem emlékszem!

- De miért volt fehér a szeme?

- Mindjárt megmutatom.- neki is befehéredett a szeme és elkezdett kígyónyelven beszélni hozzám. Olyan volt mintha hipnotizált volna. Ez az utolsó, amire emlékszem, mielőtt "padlóra kerültem".

Egy fehér bőrkanapén ébredtem. Oldalt egy nagy plazma tv-ben láttam a saját tükörképem. Velem szemben egy ronda régi kép. Hol vagyok?

- Végre felébredtél!- hallottam újra Aaron hangját. Ott állt, ahol az előbb a képet láttam.

- Már megint te? Hol vagyok?

- Tudom, hogy hiányoztam! Hát...most itt vagy nálunk.

- Hol van az a nálunk?

- Ahol Scott-tal lakunk.- és a szüleik?- Tudom mire gondolsz! Nem, nincsenek szüleink. Már vagy 100 éve halottak.- honnan tudja, hogy mire gondolok?- Onnan tudom, hogy gondolat olvasó vagyok, drágám. Nem jöttél még rá?- még csak egy pár órája ismerem, miből kellett volna rájönnöm?- Onnan cica, hogy...hmm...én sem tudom. Nem beszélt még rólam Scott?

- Nem.

- Ezért még kap. Be sem mutatott a barátnőjének.

- Nem vagyok a barátnője! Meg se kell szólalnom, ha beszélni akarok hozzád, ugye? - gondoltam.

- Nem ám cica. Én mindent tudok, ami a fejedben jár.

- Ne cicázz!- erre már nem válaszolt, csak elmosolyodott és felvonta a szemöldökét. Bejött a szobába Scott.

- Ő is gondolat olvasó?

- Nem, ő nem.

- Szia! Látom felébredtél!

- Mit csináltál velem?- nem is köszöntem. Nagyon érdekelt mit tehetett, míg nem voltam ébren.

- Csak elkábítottalak.

- És miért kábítottál el?

- Hogy megmutassam mit csinált velem Aaron.- ezt azért nem kellett volna. Elég, ha csak simán elmondja.

- Aaron! Mennyi idősek vagytok?

- Hát Cica, jobb, hogyha nem tudod. De ha ennyire tudni akarod, miért nem kérdezed meg tőle?? - közölte velem gondolatban.

Na, kösz Aaron. Így még most sem tudom, hogy hány évesek, és én nem fogom megkérdezni Scott-tól. Aaron csak mosolygott a gondolataimon. Scott meg csak bámult ki a fejéből. Nem akartam megtörni a csendet, bár elég szar volt, hogy Aaron mindent hallott, amit magamban akartam tartani. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Vámpírnaplókban Elena. Ő is két testvér között áll...csak ott Damon és Stefan. És neki nem hallották a gondolatait.

- Kérsz valamit?- törte meg a szinte már kínos csendet Scott.

- Nem, köszi. Inkább haza mennék. Mary már nem tudja elképzelni, hogy hol lehetek.

- Hazaviszlek.- mondta Scott. Bólintottam és elindultunk a kijárat felé.

Kiállt a BMW-vel és beültetett előre, az anyósülésre. Jó gyorsan vezetett. Ahogy láttam erősen koncentrált is. Nem szólt egy szót sem, csak befarolt a házunk elé. Kiszálltam a kocsiból kissé szédelegve a pördülés után. Intettem és mondtam egy néma köszit és már húzott is el. Betámolyogtam a házba. Fél 12 volt. Már mindenki aludt. Azért felébresztem Mary-t, hogy ne aggódjon. A szobájának viszont nyitva volt az ajtaja. Bekukkantottam a résen. Mary nem volt az ágyban. Hol lehet ilyen későn? Lehet, hogy elment megkeresni engem? A telefonja itt van a nappaliban! Nem hívhatom fel. Megvárom, míg haza ér. Lecsüccsentem a kanapénkra és vártam. Csak vártam, vártam és vártam, de nem jött senki. Úgy egy óra elteltével megelégeltem a dolgot. Ledőltem a karfára, magamra húztam egy pokrócot és már aludtam is. Nem csoda ezután a nap után. Fárasztó volt, ahogy elkábítottak, turkáltak a fejemben és halálra rémítettek.