3.fejezet - A véres erdő

Másnap, ugyanúgy, mint tegnap elindultam az iskolába. Szokásosan elmentem az erdő mellett, de most nagyon más volt. Mintha valaki figyelt volna. Hátra nézek, sehol senki, de mikor visszafordultam egy vöröslő szem párt láttam magamra szegeződni. Megálltam és a szemek eltűntek. Elindultam abba az irányba, amerre láttam őket. Átvágtam a bozótokon, majd megpillantottam Scott-ot.

- Te mit keresel itt?- vágtam hozzá egy kissé durván.

- Nem, te mit keresel itt?- várható volt, hogy így válaszol.

- Megláttam itt valamit a bokorba és jöttem, hogy megnézzem. Nem láttál erre valamit?- amint ezt meghallotta elég ijedt fejet vágott.- Mi a baj?

- Nem láttam itt semmit. Baj? Az nincs.- nem tetszik itt nekem valami. Nagyon bizonytalan ez az egész.

Hosszan néztem, mint aki rosszban sántikál. Ő pedig azzal az ijedt fejjel bámult tovább. Elnéztük volna még egymást, ha nem zavart volna meg egy hangos morgás.

- Mi volt ez?- olyan volt, mint egy... farkas.

Scott pedig vérvörös szemekkel nézett a hang irányába. Pont ugyan olyan a tekintete, mint amit a bokrok közt láttam.

- Scott! Mi vagy te?- egy vérszomjas pillantást vetett rám, majd eltűnt a fák árnyékában.

Tétlenül álltam egy darabig, majd utána rohantam. Sajnos nem találtam mást, csak egy vércsíkot. Úristen! Vagy Scott vagy az az izé meghalt. Remélem a második. Követtem a vérnyomot, egészen addig, amíg egy férfi holttestére nem bukkantam. Egy vértócsában feküdt. A nyakán volt egy nagy seb, ami erősen vérzett. Tátott szájjal bámultam rá, ugyanis nem gyakran látok hullát az erdőben. Közelebb hajoltam hozzá és valami nedves gurult végig a fejem tetején, majd rácsöppent a férfi testére. Vér. Felnéztem és megint ráesett az arcomra egy csepp.

- Scott? Te vagy fent a fán?- biztos vagyok benne, hogy igen. Messziről meglehetett látni szőke haját.- Elfelejtetted, hogy szőke vagy?

- Igen. Nem akartam, hogy ezt bárki is megtudja.

- Hogy vámpír vagy?- még jó, hogy sok vámpíros sorozatot nézek. Ja, és a sok krimi. Így könnyű volt rájönnöm.

- Igen. De most már mindegy.- odajött közvetlenül elém és a vállamra tette véres kezét, ami nyomott hagyott a pólómon.- Egyre kérlek: ne mond el senkinek! Megteszed ezt a kedvemért?

- Persze.

- Jó.

- Ez egy farkasember...volt?-bizonytalankodtam egy perc néma csend után.

- Aha. De csak volt.- mosolygott.- Mutatok neked valami, amit kevés halandó ember láthat. Vagyis...csak azok akikben megbízunk. Gyere utánam.

Bevezetett az erdőbe. Nem sétáltunk többet 100 méternél. Elmentünk az erdő közepén álló házhoz. Nem is tudtam, hogy itt van valami.

- Ez az a hely, ahová a családommal szoktunk jönni, amikor...-itt befejezte a mondatot.

- Mikor?

- Mikor a...démonok feljönnek a pokolból.- nagy tájfunra vagy ilyesmire számítottam, de ezek után már semmi sem lep meg.

- Ez mikor szokott lenni?

- Minden szeptemberben egy hónapra mindig jönnek ölni a vámpírokat és a farkasokat. Ilyenkor jobb menekülni.- most is szeptember van. Ez azt jelenti, hogy nem soká itt lesznek.

- Már itt vannak?

- Nem. Három nap múlva itt lesznek.- még jó, hogy én nem vagyok se vámpír,se farkas! Szegény Scott. Őt és a családját viszont keresni fogják. - Most gyerünk. Nem biztonságos itt.

Kimentünk az erdőből és egyből az iskola elé érkeztünk. Ekkor eszembe jutott, hogy ma iskola nap van. Mit fogok mondani holnap? Ráadásul nem egyedül tűntem el. Majd szünetbe megkeresem Zoey-t. Odamentem a szokásos helyéhez és vártam a csengő idegesítő zaját. Már hallom is, ahogy csöng. Az iskola sarkánál meg is láttam Zoey-t. Természetesen feketében, és nagy lökdösődéssel csörtet át a gyerektömegen. Amikor az utolsó gyereket is ledöntötte meglátott engem és Scott-ot.

- Hellósztok. Hol voltatok egész nap?? Pont engem feleltetett a tanár és nem volt ember aki súgott volna.- mordult mérges szemekkel rám. Scott nem nagyon érdekelte, hisz ők ketten nincsenek beszélő viszonyban.

- Bocsi! É...

- Együtt voltatok?- szakított félbe.

- Nem! Még...csak most futottunk össze!-hova gondol? Bár kénytelen voltam hazudni. Megígértem Scott-nak, hogy nem mondom el senkinek, szóval neki sem.

- Na, ne mond már!- mosolygott rám.

- De!

- Mindegy! Majd holnap megbeszéljük! Már csengettek. Nem akarsz bejönni uccsó órára?

- Minek mennék be?- fintorogtam. Minek mennék be pont töri órára ha azt utálom a legjobban?

- Akkor szia!

- Szia!

Mit csináljak ezután? Nem mehettem haza mert Dave már biztos otthon volt. El kell mennem oda ahol biztos, hogy nem vesz észre senki, ugyanis Mary mindenkit ismer a városban, így ha megtudná valaki, hogy nem iskolában vagyok jaj lenne nekem.

- Most hová megyünk?- kérdezte Scott, akiről egészen megfeledkeztem nagy gondolkodásom közben.

- Ja. Öööm...nem tudom. Tudsz egy jó helyet?

- N...nem. Gyerünk inkább haza.- ez nem valami jó ötlet. Majd hazudok Dave-nek is. Nem szeretek hazudni neki. Ő az egyetlen akiben megbízom.

- Rendben. De te mit kerestél az erdőben?

- Ss...se...semmit.- szerencsére mindig dadog, amikor hazudik.

- Követtél?

- Ne...nem. Jó, követtelek! Mert féltelek!

- Miért?

- Veszélyes az erdő mellett mászkálni! De most indulok. Mennem kell. Szia!

- Szia.

Nem tudom megérteni, hogy miért okoz mindig ekkora fejtörést nekem. Direkt csinálja? Mondjuk ezt nem hiszem. Direkt nem tenné ezt. De nincs időm most ezen gondolkodni, nem soká otthon vagyok.